A szavazás szünetel



Helyi hirek | Eseménynaptár | Egyház | Sport
Kultúra | Oktatás | Felhívások | Helyi újság

Galéria








A Románia-Máramaros megyei Égerhát testvértelepülésen 2009. október 9-10-én Önkormányzatunk részéről 8 fős delegáció tett látogatást


Takács Irén született 1946. augusztus10-én polgári családból. Édesapja tímármester volt, bátyja folytatta az Ő mesterségét. Az általános iskoláját és az ipari szakiskolát (könyvkötői szakot) a nagy múltú történelmi városban, Nagyváradon végezte. A festészethez fiatalkora óta erős vonzalmat érzett. Két festőművész élt a városban, akik különösen nagy hatással voltak rá. Motly és Kristófy tájszeretete és természet ábrázolása adta az első gondolatot, ihletet, ők indították a festészet felé az életútján. A nagy román forradalmi változások előtt települtek át Magyarországra. Egy évig Budapesten éltek, ott dolgoztak férjével, majd vidékre költöztek, Kuncsorbára. Három évig szakmájában dolgozott könyvkötőként, egyre fogyatkozó igények miatt kénytelen volt feladni vállalkozását. Szerette a szakmáját, de életélményeit, sok szép ifjúkori emlékét, az elhagyott vidéket bemutatni azon keresztül nem tudta. Elhatározta, hogy festeni fog. Egy amerikai festőművész (Bob Ross) Magyarországra tett látogatása adta meg neki a végső motivációt. Szereti az embereket, de képein elsősorban ifjúkori erdei kirándulásait, szép hegyi túráit, a nagyváradi vidéket jeleníti meg. Pál László művészete áll különösen közel hozzá. Minden más témánál közelebbi a természet a maga ezerarcú varázslatos szépségével. Talán ezért is nem a nagyváros nyüzsgő, zajos forgatagában leltek otthonra, hanem a szelíd csendes fákkal ölelt kis faluban, Kuncsorbán.

  Következő

Felhasználónév:
Jelszó: