Ezúton hívjuk fel a Tisztelt Lakosság figyelmét a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának alábbi tájékoztatására.

Mint ahogy Önök előtt is ismeretes Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye teljes területén lévő településeket is elérte a magas patogenitású madárinfluenza, mely jelentős károkat okozott az állattartó gazdaságok üzemeltetői számára.

A betegség miatt elrendelt védőkörzetben, illetve felügyeleti körzetben a vonatkozó 143/2007. (XII.4) FVM rendelet előírásai alapján szükséges a baromfiállományok haladéktalan számbavétele annak érdekében, hogy az érintett állományokban az illetékes állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket meghozhassa, ezáltal meg tudja gátolni a betegség terjedését, mely a további károkat is csökkenti.

A Kormányhivatal az állományok hatékony számbavétele érdekében készített egy állománybejelentő lapot, hogy a baromfitartók adatait előzetesen összegyűjthesse és rendszerezhesse. Ez lehetővé teszi, hogy a járványhelyzetben az állategészségügyi hatóság rövid idő alatt célzott teleplátogatásokat tudjon lefolytatni.

A fentiek alapján a Kormányhivatal kéri, hogy az érintettek 2025. évre vonatkozóan 2025. május 30. napjáig a baromfitartással kapcsolatban tegyék meg a bejelentésüket a hatóság felé, és a továbbiakban pedig évente egyszer február 1. és március1. közötti időszakban kötelező megtenni.

A bejelentő lap az Önkormányzatnál átvehető vagy erre a linkre kattintva letölthető.

A bejelentő lapot postai úton a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály 5000 Szolnok, Verseghy u. 9. szám alatti címére, vagy elektronikus úton a baromficenzus@jasz.gov.hu funkcionális e-mail címre legyenek szívesek megküldeni.